A Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) megalakításától kezdve a hazai média- és non-média ügynökségek működéséért és érdekképviseletéért dolgozik. Ennek következő és egyben hagyományteremtő mérföldköve az Campaign Agency People of the Year elindítása, amelyet 2024-ben, első alkalommal rendeznek meg.
Az Agency People of the Year a nemzetközileg elismert Campaign magazin égisze alatt született meg, azon belül is a magazin nevével fémjelzett Agency of the Year versenyen belül, külön kategóriaként. Ahogy utóbbi, úgy előbbi sem nevezhető egy listának – hiszen sosem ez volt a cél. Mindezek olyan platformként szolgálnak a média- és non-média ügynökségek számára, ahol lehetőséget kapnak a szektor legkirívóbb szakemberei, hogy megmérettessék magukat. Viszont mindegyik kategóriából csak egy győztes kerülhet ki.
Az első, ünnepélyes díjátadó gálát 2024. decemberében rendezzük meg, ahol a szektor legjobbjait a kreativitásuk, a szakértelmük és az innovációjuk alapján díjazzuk. Ezzel bizonyítva hazai és nemzetközi szinten is a nyertes kiválóságát és hozzáértését.
Az Agency People of the Year nem az ügynökségi szakemberek miatt született – hanem az ügynökségi szakemberekért.
Az Agency People of the Year története a nemzetközi színtéren is jól ismert Campaign Agency of the Year versenyéhez fűződik. A világszerte népszerű, marketing-, reklám- és médiaközösségeket is képviselő magazin által létrehozott platform hosszú évek óta díjazza a kreatív iparág legjobb ügynökségeit. Idén Magyarország is csatlakozik ehhez a rangos közösséghez, viszont továbbgondolva az alapokat, az Agency People of the Year az ügynökségeknél napi szinten értéket teremtő szakembereket fogja díjazni.
Mindez nem csupán a hazai szakmai közösség számára szolgál egy fontos üzenettel, hanem lehetőséget is biztosít arra, hogy a nyertesek nemzetközi szinten szerezhessenek elismerést. Ezek alapján a verseny kategóriái és bírálati szempontjai is nemzetközi standardok szerint alakultak ki.
Az Agency People of the Year nem csak egy díjátadó esemény. Egy olyan platform, ahol azok az emberek kaphatják meg a nekik kijáró megbecsülést, akik egyénileg forgatják fel és formálják újra az iparágat. Akik kreatív és innovatív munkájukkal nap, mint nap értéket teremtenek a kommunikáció során.
1 platform. 21 nyertes.
Az Agency People of the Year különböző kategóriákban várja a nevezéseket, hogy minden szakember megtalálja a számára legmegfelelőbb közeget. A kategóriák között, ahol releváns, vezető és nem vezető alkategóriák értékeléséről is fennállhat a döntés, amennyiben megfelelő számú nevezés érkezik.
Az Agency People of the Year elkötelezett a transzparens és pontos eredmények iránt. Ennek érdekében a MediaSense látja el az auditálási feladatokat, amely a Cannes Lions Festival of Creativity hivatalos auditpartnere is egyben. A MediaSense felelős a verseny folyamán az összes adat feldolgozásáért és ellenőrzéséért.
A verseny több szakaszban zajlik: online zsűrizés, személyes értékelés és végül az eredmények közzététele. A MediaSense minden zsűritag pontozási lapját és a szervezők által biztosított nyers adatokat is átvizsgálja - biztosítva ezzel a folyamat minden lépésének szabályszerűségét.
Mindez a gondos ellenőrzés garantálja azt, hogy a végeredmények objektívek és megalapozottak legyenek, ezzel is növelve a verseny hitelességét.